(írta: v)
E havi bejegyzésünkben a színek lesznek a fókuszban. Valószínűleg többen hallottatok már arról, hogy minden ember valamilyen színtípusba sorolható be, hiszen a visszajelzéseitek sarkalltak minket arra, hogy az új kollekciónk tervezésekor erre a szempontra is figyelemmel legyünk. De melyek is ezek a színtípusok? Hogyan lehet megállapítani, hogy ki melyik színtípushoz tartozik? És valóban annyira fontos, hogy ne csak a formákra, hanem a színekre is nagy hangsúlyt fektessünk? Ezt a kérdéskört járjuk körbe két színtanácsadó barátunkkal: Somogyvári Edittel és Szlameniczky Zitával, akikkel – a Vengruhoz hasonlóan – a Clique Design Studioban találkozhattok.
Vengru: Miért fontos, hogy tisztában legyünk a színtípusunkkal?
Zita: Mindenki megfigyelte már, hogy bizonyos színek mellett kivirul az arcunk, rengeteg dicséretet kapunk, míg egyes ruhákat újra és újra visszateszünk a szekrénybe, mert nem érezzük harmonikusnak, akár sápadtabbnak, szürkének, fáradtnak tűnünk benne. Esetleg olyan is előfordul, hogy sehogy nem találjuk a tökéletes rúzst vagy sehogy nem sikerül a hajfestés. Erre lehet nagyon jó segítség a színpalettánk, illetve színtípusunk megtal
álása. Ennek segítségével harmonikusabb és tudatosabb ruhatárat lehet összerakni, a megfelelő sminktermékekről nem is beszélve.
Edit: Számomra az öltözködésben a kreativitás mellett a tudatosság az egyik fő szempont, és ezt szeretném ügyfeleim számára átadni. Ha tudod, hogy milyen színtípusba tartozol, akkor tudatosabban tudod a gardróbodat is építeni. Ma már a fenntarthatóság nem csak a környezetvédelemben kap szerepet, hanem abban is, hogy kitől, milyen ruhát veszünk meg, és ebben a színeknek ugyanolyan szerepe van. Emellett ha tudjuk a színtípusunkat, biztonsággal tudunk a színeinkkel is játszani a kreativitás mezején.
Vengru: Milyen színtípusok vannak?
Edit: Az évszakelmélet szerint legelőször négy színtípust határoztak meg: tavasz, nyár, ősz, tél; amit a ’70-es években Amerikában a színtulajdonságok figyelembevételével kibővítettek tizenkét típusra. Vagyis minden évszaknak van három altípusa, ami a másik három évszakhoz kapcsolódik.
Zita: Többfajta rendszer is foglalkozik a színtípusokkal. Az egyik legismertebb az Edit által említett évszaktípusok rendszere, ahol a három színtulajdonság alapján dönthetjük el, melyik színtípusba tartozunk. Ez a három színtulajdonság a sötétség, az élénkség és a színhőmérséklet. A négy évszak tulajdonságai ebből a három színtulajdonságból állnak össze.
A tavasz világos, élénk, meleg.
A nyár világos, lágy, hideg.
Az ősz sötét, lágy, meleg.
A tél sötét, élénk, hideg.
Ezeket a fő típusokat tovább bonthatjuk tizenkét altípusra az alapján, hogy mely tulajdonság jelenik meg a legkarakteresebben, mely másik évszaktípusból látunk áthallásokat. Így például ha valakinek a nyár színek állnak jól, de azon belül is a legtompább árnyalatok a legjobbak, akkor lágy nyárba (nyár-ősz) szoktuk sorolni.
Vengru: Hogyan lehet megállapítani, hogy ki melyik színtípusba tartozik?
Edit: A színtípusok meghatározásában a szem–haj–bőrszín kombinációja adja meg a választ, valamint az, hogy milyen erős kontrasztokat vélünk felfedezni az ügyfél arcán. Sok színtanácsadó online tanácsadás formájában igyekszik a választ megadni, amit én nem tartok helyesnek, hiszen az ügyfél arcát természetes fényben kell élőben megtekinteni smink nélkül, hogy lássuk milyen tónusok, kontrasztok, összhatások jelennek meg az arcon. Hogy mivel hozzuk ezeket ki? A mi kis varázslatos színkendőinkkel, amiből 100 darab feletti nagyságrenddel rendelkezünk. Vagyis összefoglalva: természetes fényben színkendők segítségével tudjuk felmérni azt, hogy kinek milyen színek állnak jól.
Zita: Pontosan, a színtípust kendőzéssel lehet a legkönnyebben megállapítani, ahol a ruhát és hajat letakarva különböző árnyalatú kendők segítségével megvizsgáljuk, hogy melyekkel harmonizálnak legjobban a színeink. A döntő mindig a bőrtónus! Én azt szoktam mondani, hogy a sminkelt hatást keressük magunkon, ahol a jó színek mellett egyenletesebb a bőr, kevésbé karikás a szem, kevésbé beesett az arc, nem szürkül vagy sápad el. Mintha egy kis alapozó, korrektor, pirosító, rúzs kerülne fel, az arc frissebb és kipihentebb.
Vengru: Egyértelműen megmondható, hogy adott személy egyik vagy másik színtípusba tartozik, avagy lehetnek határesetek, amikor valakinek több színtípus színei is jól állnak?
Edit: Az emberi létforma legjellemzőbb vonása a változatosság, és tizenkét típusba lehetetlen besorolni mind a 8 milliárd embert. Semmilyen rendszer sem adja meg a tökéletes választ erre, így mindig vannak határesetek, akiknél nehezebb a választás. A jó hír az, hogy ami a színtanácsadónak nehézség, az az ügyfélnek kiváltság, hiszen több szín áll neki jól, amit hordhat. Vannak persze tipikus esetek, akiknél már a kezdő színtanácsadó is „ránézésre” meg tudja mondani, mi a helyzet. De nagyon fontos ebben a munkában is az alázat és az, hogy minden ügyfél egy újabb kihívás, amit meg kell fejteni.
Zita: Vannak egyszerű tankönyvi példák és vannak kevésbé egyszerű esetek, ahol nehezebben látjuk meg a különbségeket, de szinte mindig megállapítható, hogy ki milyen színtípusba tartozik. A kendőzés során azt figyeljük, hogy a három színtulajdonságon belül hol helyezkedünk el a skálán, a besorolás (a címke) csak ezután következik, így még ha valaki billegne is két típus között, akkor is helyben lesz a színeivel. Én azt szoktam mondani, hogy ha már két színtulajdonság a helyén van, akkor már nem nagyon nyúlhatunk mellé. Legkönnyebben abba a palettába fogunk tudni átnyúlni, amelyik az évszaktípusunk párja, pl. egy élénk tél az összes tél szín mellett még az élénk tavasz színek fele is kalandozhat, ha szeretne.
Vengru: Ha megvan a színtípusom, az ahhoz illeszkedő paletta minden színével játsszak, avagy lehet ezen belül is szűkíteni? Mi van, ha valamelyik hozzám illő színt amúgy nem szeretem?
Zita: Nagyon fontos, hogy a színtípusunkat ne éljük meg korlátozásként. Ez csupán egy segítség, hogy jobban harmóniába kerüljünk önmagunkkal. Nem kell olyan színt hordanunk, ami nem áll hozzánk közel, de lehet kedvet kapunk olyan színekhez, amiket eddig nem próbáltunk. A palettánkból sok mindenre van lehetőség, így színesebb és visszafogottabb szetteket is össze fogunk tudni állítani.
Edit: Színtanácsadóként mi utakat, lehetőségeket mutatunk meg, nem kell ezt kőbe vésve értelmezni. Lesznek olyan színek, amiket azonnal magáénak érez az ügyfél, és lesz olyan, amit sohasem, és lesz persze olyan is, hogy idővel „megérik rá” – legyen az egy hónap vagy egy év. Mindig meleg szívvel olvasom, amikor pár hét vagy hónap múlva küldi az ügyfél, hogy nézd Edit már ilyen színű blézerem is van, és álmomban nem gondoltam, hogy valaha hordok ilyen színt. Az biztos, ha tudatosan szeretnénk építeni a gardróbot, akkor érdemes a színkártya szerint már a szekrényben is megtalálható színekből kiindulva bővíteni a palettát, különben nagyon kaotikus végeredményt kaphatunk.
Vengru: Lehet-e, érdemes-e szembemenni a színtípusunkkal, vagy abból biztos valami „divatbaleset” sül ki?
Edit: IGEN, IGEN, IGEN! Lehet! Ezt nagyon fontos kihangsúlyoznom, hogy a legfontosabb az, hogy jól érezzük magunkat abban, amit viselünk. Ha ez történik, akkor azt a környezet is észreveszi, és ez a lényeg, hogy mi magunk hogyan éljük meg a színeket. Én magam is számtalanszor eltérek a színtípusom szerinti színektől, és tudjátok miért? Mert a kreativitásom szabad megélése sokkal fontosabb, mint az, hogy milyen színek állnak jól. Persze mindig szívesen és örömmel térek vissza sötét tél színeimhez, de igenis fenntartom magamnak a jogot a szabad választásra. J
Zita: Ha nagyon átgondolt az öltözködésünk, akkor sokkal könnyebben tudunk elszakadni az évszaktípusunktól. Minél inkább szembemegyünk a színeinkkel, annál több energiát kell rászánni, hogy az adott szett egyben legyen. Valakinek ez könnyen megy, de ha nehezebben találunk rá a megfelelő ruhákra és sminktermékekre, vagy időt szeretnénk spórolni, akkor érdemes lehet a színtípusunkat segítségül hívni.
Vengru: Bemutatnátok röviden, hogyan is néz ki egy színtanácsadás?
Zita: A színtanácsadást mindig egy kis színtannal kezdjük. Beszélünk a szubjektív színharmóniákról, a színtani rendszerekről, a színtulajdonságokról, az évszaktípusokról. Ezek mind segítenek, hogy jobban megértsük a saját színeinket. Ezután következik a kendőzés, ahol összehasonlítjuk, hogy egymáshoz képest egy-egy szín mellett hogyan változik az arc. Fontos, hogy a kendőzés természetes fénynél, ruhát és hajat letakarva történjen, hiszen így látjuk meg leginkább a különbségeket. A kiválogatott kendők alapján megállapíthatjuk az évszaktípust, utána pedig átbeszéljük, hogy a hétköznapokban hogyan tudjuk használni a palettánkat a ruházkodás, sminkelés, hajfestés terén.
Edit: Általában délelőtt tartok tanácsadást, hogy a legszebb természetes fényben tudjam az ügyfelemet kielemezni. Fontos, hogy az ügyfél smink nélkül érkezzen és hozza el olyan ruháit, amelyeket szeret vagy nem szeret a színe miatt, ezekről mindig beszélünk a tanácsadás során.
A tanácsadás első részében szeretem edukálni az ügyfeleket, így végigbeszéljük a színek hatásait, az ő preferenciáit és életvitelét a színek tekintetében, és ezt követően átbeszéljük azt is, hogy mit fog látni majd a kendőzés során. Ezután színkendőkkel szemléltetjük az ügyfél számára, hogy milyen hatásokat láthat az arcán egy-egy szín árnyalatai között, ezek mind nagyon izgalmas és érdekes felfedezések számára.
Ha a színtípus megszületik, utána beszélünk arról, hogy milyen hajszín és sminkszínek azok, amiket érdemes használni; kipróbálunk rúzsokat is a tanácsadás során, és végigmegyünk azon, hogyan érdemes a színkártya segítségével építeni a ruhatárat. Emellett a Clique Design Studio tervezői darabjaiból is kiválasztjuk számára a lehetséges opciókat, így indítva el ezen az izgalmas úton.
Vengru: Nagyon köszönjük a rengeteg hasznos információt, amelyek az olvasóinknak is bizonyára segítenek majd jobban eligazodni a színtípusok világában!